Kecskeméti István

KECSKEMÉTI ISTVÁN (1932-2006)

A művész vallomása Önmagáról

1932. február 10 - én születtem Kiskőrösön. Már gyermek koromban sokat rajzoltam. A rajzolás szeretete egész életemben elkísért. Autodidakta voltomból eredően életutam nem volt mentes buktatóktól. Nem vagyok elkeseredve, mert pontosan tudom, hogy minden úgy történt, ahogy történnie kellett.1963 - tól, az első kiállításom óta (Cegléd Kossuth Múzeum) tartom magam festőnek. Tagsági felvételi kérelmemet a Képzőművészeti Alap háromszor utasította el. Kiállítási lehetőségeimre nem panaszkodom, egyéni és csoportos tárlatokon munkáimmal sokszor vettem részt Magyarországon éppúgy, mint külföldön. 1970 óta nem festek, hogy milyen ész vagy egyéb okok folytán, az nem tartozik senkire. Soha semmilyen pártnak nem voltam tagja, bár tapintatosan többször tudomásomra hozták, hogy létezne járható út. Az úgynevezett rendszerváltás után 1989- ben kaptam meg az Alaptagságot, ami sem örömöt, sem bánatot nem okozott. Megjegyzem, életem során bölcsebb lettem és ma már tudom, hogy legyen életutunk sikerektől teljes vagy mentes, ez az út egyformán véget ér... Valameddig hittem a festészet emberformáló erejében, ma már sokkal jobban hiszek egy szelet kenyér életmentő erejében. Hiszem és tudom, hogy nem hoztam létre jelentős műveket és ez nem okozott soha bánatot. Jöttem valahonnan, vottam valahol és talán leszek valahol. Kiskörösről indultam, itt is ér majd véget utam, közben azért talán sikerült a városnak adnom valamit.

Kiskőrös. 2001. február 1.

Fontosabb kiállításaim:

Cegléd, Komló, Budapest, Túrkeve, Kecskemét, Kiskunfélegyháza Kiskőrös, Kiskunhalas, Kalocsa, Hajdúszoboszló, Jánoshalma, Izsák, Csengőd, Akasztó, München(1959), Helsinki(1962), Párizs(1964) Tamow (1993), Kiskőrös (2001)

Festőállvány

Gazdátlan műterem
B. G. festőbarátom emlékezetére

Hallani a csendet

az árva műteremben

meghaltak a színek

a FÉNY is meghalt

csendben

Hallgatnak a képek,

némán hallgatnak

befelé fordulva

a néma HOLTFEHÉR falnak

Hallgat a palack is

halott a szőlőnek

kedvet adó vére

a CINÓBER szerelmes

testvére

A vászon is árva

a nőportré a falon

nem vár gazdára

a NŐPORTRÉ néz

hallgatagon

Árnyak suhannak át

az árva műteremben

suhannak az árnyak

valamit, VALAKIT keresve

Budapest, 1995. december 31

A dilettáns

Hát azt hiszed

az a üres szó,

amit te kínlódva

kiizzadtál magad

már jó vers?

NAGY ÉG

és a verstől,

jaj meghatódtál

Nem barátom!

Nem a költőnek

a lelke volt

nem a szép szó

került ki tőled

a sima nyelv volt

a néma szó volt

ami szólt belőled

Kiskőrös, 1996. január 14

Búcsúvers

Egy fénytől részeg tavaszi napon,
amikor megjelenik az első könny,
az eresz alatt függő jégcsapon,
felveszem kopott, fekete ruhám,
lefekszem. És csendesen meghalok
Én senkitől el nem búcsúzkodom,
barátaim? – soha nem is voltak,
magam jártam mindig az utamon,
hű társra szívem, sohasem vágyott,
pedig sokan próbálták, akarták,
szítani a bennem lobogó lángot

Jeltelen sírban, pihenjen testem
amit tetem: az EMBERÉRT TETTEM,
hálát soha, senkitől sem vártam,
ahogy éltem, soha meg nem bántam
érettem, csak az őszi szél sírjon!

Kiskőrös, 1995. december 16

Egy „Jótevőhöz”

/T.J. úrnak /

Aki ad, mindig úgy adjon,

hogy benne megbánás

sohase maradjon.

Aki ad, számon ne kérje,

aki kap azt bántás sohase érje!

Aki ad örömmel adjon,

hogy benne az adás öröme,

öröm maradjon!

Aki ad, megalázón ne adjon,

hogy benne megbánás

sohase maradjon!

Kiskőrös, 1996. február 4

Egy fűzfapoétához

/ B. Zs – nek /

A vers kín, öröm és fájdalom!
A költőből, mint vajúdó anyából
szüléskor a magzat kiszakad,
a versben hazug szó nem lehet,
mert a dal torz és hazug marad!

Igaz szóból születik, igaz dal
az másokban felzengve megmarad
dalolnak, sírnak az igaz szavak,
amelyek a költőt a mennybe viszik,
vagy a meztelen csontig kifosztanak

Kiskőrös, 1996. január 10

Bocsánatkérés helyett

H. A – nak -

hűs tenyeredből

inni adtál

a szomjam oltottad,

vérző sebeimet,

szerelmes könnyeddel,

lemostad.

Ha néha – néha vétkeztem

és tudom volt is vétkem,

rossz úton, botorul

más útra tértem,

Te örök asszonyként

megbocsátottál.

Hozzád, hazaértem.

Kiskőrös, 1999.05.04

Hat sor

Csend van lelkemben

a könnyem elfogyott

már sírni sem tudok

Anyám a szemeiddel

néznek az őszi éjben

le, rám a csillagok

Négy sor - soron kívül

ma még csak a szavadba vágnak,

de holnap a torkodat metszik

ezt kapjuk mi mind egy szálig

ha tetszik, ha nem tetszik

Kiskőrös. 1991

Zsoltár kedvesemnek

A szád

a szád csókja a szád, olykor tüskés rózsa

megsebzett ajkamról, vércsepp hull a hóra

A hangod

a hangod a hangod, szelíden simogató,

mint az altató mese vagy kő a sír felett,

olyan megnyugtató a hangod a hangod,

hullám szívem taván, rám csobban szerelmed

az eltékozolt életem, sötétkék alkonyán

A lábad

a két lábad páros virág, nagy V betű,

a győzelem jele, öled örömforrás

kettős viadalunk befejezetlen

és új harcra hívó hadüzenete

A kezed

a kezed tíz ujja a mellem színpadán,

Tavaszvárás

Süss fel nap!

Melegítsd a földet

rügyező bokrokkal

borítsd be a völgyet

Süss fel nap!

Madárdal szóljon

és minden dalos madár

a tavaszról daloljon

Süss fel nap!

Hozz orgonavirágot

olvassza meg tüzed

a megfagyott világot

Süss fel nap!

Kiskőrös, 1996. február 5

tíz balett táncos tíz gyöngyház kés

lejt a szívem felett, halálos táncot

A szemed

a szemed végtelen titkos galaktika

a vonzáskörödbe keringve hull be

szemedbe a szemem bolygó csillaga

A tested

a tested karcsú hamvas bőrű nyírfa

hajlik a szélben, hullatja szirmait

Rám hullatja, rám szerelemes virágait

A karod

a két karod, rám fonódó lián

harcunk után megpihen a mellemen,

mint zsoltár könyv a Biblián

A hajad

a hajad nyári éjszaka az égből hull, hull alá,

mint óvó sátor betakar, megrészegít az illata

A melled

a két melled, két félgömb én tudom

a két fél az egy, egy egész

Epitaphium

ha meghalok majd

és a hűvös mélybe

rút férgek serege

zilálja széjjel

templomos testem,

szólj a kereszthez

mi a síromon áll

az felel helyettem:

éltem emberként

és csendben elmentem

Kiskőrös, 1997 február 10

ha látom őket, remegve – ringani,

elfog értük, elfog a vágyó remegés

A lelked

a lelked gyönyörű templom, égbetörő gótika,

benne, szerelmünk oltár,

Istenhez száll a hála ima

Lehunyod, lehunyod a szemed

szempillád rezdül, csendesen elalszol

Megremeg a kezed, tudom álmodban is

énértem haragszol

Epilógus

mellettem és velem, velem lobogsz fel

Vagy te a hű társam, mindenem te vagy,

otthonom és hazám, te vagy örök házam,

menedékem – mentsváram

A szó

A szó bohóc, játszadoz szüntelen,

kívül mosoly de mélyén bűn terem

A szó szaval csak nagyritkán susog,

mint délvidéki ciprusok

A szó beszél és mindig mást takar

a szó az mindig valamit akar

A csend az más a csendet szeretem,

a csend, őszintén beszél velem

Vele szívem is őszintén beszél

a csend érzi azt, hogy a szó veszély

Jövőt kibont és múltakat temet

terád hagyom én a csendemet

Kiskőrös, 1996. január 25

Születésnapomra

hatvanöt ajtó
zárul be mögöttem
a Nap fenn az égen
a Hold is a helyén
csak te örök idő
- hóhérom -
szállsz felettem,
nesztelen szállsz
szárnyad se lebben
még ne vígy magaddal,
még hagyj itt engem

Kései fohász

amikor a fagyott földre

ráborul az esti pára

elindulok az utakon

- valakit nagyon keresve -

a novemberi éjszakába

a temetőbe megyek, mert

a lábam odavitt akaratlan

egy süppedt sírra borulok

Anyámért imádkozom halkan

Kiskőrös, 1998. november 1

Nem tudom ki küldött

Nem tudom ki küldött, honnan jöttél
arasznyi boldogság volt, rám nevettél
Járásod, ingó – ringó virágok tánca
virág vagy a virágok legszebb virága

Szavad csendes, halk hegedűsírás
zord telemben tavasz lett, örök virágnyílás
A sápadtfüvű rétek, kizöldültek bennem
lelkemnek lelke lettél mindörökre, lelkem

Kiskőrös. 1995. november 25

Itémekscek Návtsi – Fejfámra

A fénytől részeg tavaszi napon

amikor lecsurran az első könny

az eresz alatt csüngő jégcsapon

angyal néz be a szoba ablakon

felveszem kopott, fekete ruhám

mielőtt meghalok, így tűnődöm:

Barátaim? Nekem? Sohasem voltak!

Ha voltak, már éltükben megholtak!

Mindig egyedül jártam utamon

szívem hű társra sohasem vágyott

de sokan próbálták, akarták

szítani a bennem lobogó lángot

Testámentum:

Jeltelen sírban pihenjen testem!

Amit tettem az emberért tettem!

Hálát? Soha senkitől sem vártam

Ahogy éltem meg nem bántam!

Miattam? Soha senki se sírjon!

Virág se legyen a jeltelen síron!

Kiskőrös, 1996

Vigasztalás

Dús hajadban ezüstösen csillanó pókháló szálak,
lelked templomában orrhangon sír fel a bánat,
mögötted, leégett romok, jövőd - összedőlt házak,
ne sírj, édesanyádra szelíd angyalok vigyáznak

A vigasz e versben mit sem ér, nem oldja bánatod,
sorsod ez, ellene semmit sem tehetsz, vállalod
sír sötétjén, fénylő kőkereszt szelíden átragyog
én hű barátként, bánatod felét magamra vállalom

Kiskunhalas, 1995. november 21

M. Zs. erékélme -- Itémekscek Návtsi

Gopok a ráunaj
a negéj
Mesevdek
avoh tnüt
sarayn doylosom
látluhel
tnim a réd
ttolah neréhef
a ygaf akramsav
ajtirozs
agárd dokolmoh

Errem zsráj
űtpéls ednesc
a neletgév
igé nekeret
za lőbgé
sonó őse lluh el már
sé ygafgem
ttolah nemevízs

Tsepadub. 8. ráunaj 1984

M. Zs emlékére -- Kecskeméti István

Kopog a január
a jégen
kedvesem,
hova tűnt
nyaras mosolyod?
Lehulltál
mint a dér
halott fehéren
a fagy vasmarka
szorítja
drága homlokod

merre jársz
csendes léptű?
A végtelen
égi tengereken
az égből
ónos eső hull le rám
és megfagy
halott szívemen

Budapest. 1984. január 8

Tizenhárom sor
Ambrus Andreának szeretettel

Arcod parányi lámpa,
belőle sugárzó fény,
tiszta gyermek lelked
szelíd ragyogása

Vagy, ős – anya titok
ujjad tíz ágán
tavaszi éjben
szendergő csillagok

Ámulok ha látlak
ó mily égi szépség,
rám hulló fényedtől
újra éled bennem
a haldokló reménység

Kiskőrös, 1999. június 13

Kérés
Andreának

Kedvesem, hozd el hozzám
örömadó tested, hozd el kedves
a margarétát melynek
fehéren fénylő szirmai
tested, édes illatát ontják

Hozd el tested, szelíd dombján
a fekete borókát, amelynek tüzei
hunyó tüzemet az azúr egekre
lobbantják

A te szerelmed mozdul bennem
ahogy az áradó tavaszi vízen
mozdul a levél
szerelmed napja ragyogjon le rám
és tovatűnik
lelkemben a tél

A kedves szomorú
B.M. – nek

Zivatar
veri
a ház
ablakát
nézek rád
könnyezel
mint a kerti fák
Melledre
hajtom
ősz fejem
könnyed
hullik rám
mint fénylő
igazgyöngy
a szívemen
felragyog
és szelíden
remeg

Kiskőrös, 1997. július 4

Már láttalak

H. A.-nak

játszik a szél a szirteken

sápadt Hold bújik az égen

már láttalak egyszer régen

a smaragdzöld tengermélyen

lebegő medúzák között

hol hullámok vertek engem

gyöngykagyló volt kezedben

Hoztál szívembe édes békét

tenger ízű tested hoztad

létezésem utolsó menedékét

Amit nem mondtam el
M. Zs emlékére

El kellene végre mondanom
azt, ami elmondhatatlan,
most mégis megpróbálom
elmondani e suta dalban
Még felragyog a fényed
bennem e vak szobába,
kereslek ahogy a párját
a párt vesztett csillag
az ég jeges magányában.

Úgy őrizlek, mint a bűnös!
Én, senkiért el nem hagylak!
Ha megkínoznak ezerszer?
Te tudd odaát, senki más!
A bűntelen Teérted hallgat!
Bp. 1985

Canzone

Még napsütötte nyár volt
és fénybe öltöztek a fák,
- Vénusz fogott kézen? -
A pult mögött a boltban
láttam meg először, magát
Szelíden fénylett az arca,
szemében kék ég ragyogott,
- ó mily gyönyörű lány -
Remegtek a tárgyak örömben,
melyeket kezével megfogott
Hangja szívemig röppent,
csapongó lepke szállt felém
- bár sohase szólt volna! -
„ útálom az öregséget”
Mondta, kegyetlen könnyedén!

Nem tudom ki küldött

Nem tudom ki küldött, honnan jöttél

arasznyi boldogság volt, rám nevettél

Járásod, ingó – ringó virágok tánca

virág vagy a virágok legszebb virága

Szavad csendes, halk hegedűsírás

zord telemben tavasz lett, örök virágnyílás

A sápadtfüvű rétek, kizöldültek bennem

lelkemnek lelke lettél mindörökre, lelkem

Kiskőrös. 1995. november 25

A legszebb szó

SZERELEM, ez így
egyszerűen leírva
szinte semmi
csak egy szó
és mindennél több
értelme létemnek
a lét értelme
SZERELEM az
amely lángra lobbant

Nézek rád

Nézek rád a két szememben

a búcsú fénytelen, homályos

megvakult, összetört tükre,

őrizlek, ahogy fösvény őrzi

lopott kincseit, eltitkolva

e törött tükörben őrizlek

mindörökre…

Voltál nekem fénylő napom,

mit bánom, hogy szerettél

bocsáss el, semmit sem tudok,

fekete egemből víg utadra,

titokban, senki sem lássa,

oda én keserves könnyeket

hullatok

Járj napos utadon szerelmem

a viharok fiát te feledd el

Őrződ sem vagyok, rabod sem

Isten, ha van, veled legyen

boldog utadon óvjon, kísérjen

szerencsés utat kedvesem,

szívem…

Úgy szeress

Úgy szeress,
ahogy eső szereti
a szomjazó földet
Úgy szeress,
ahogy gyenge levél
szereti a tölgyet

Úgy szeress,
hogy minden bánatom
szerelmedtől múljon
Úgy szeress,
hogy lelked napfénye
a lelkemben kigyúljon

Úgy szeress,
mint akit már egyszer
bánattal megvertek
Úgy szeress,
nevetve, könnyezve
mint anyát a gyermek

Mást ne szeress,
mást ne szeressek

Februári levél
/ B. M – nek /
konzervatív szonett

Rám telepedett a téli este csendje
Kedvesem, gondolsz – e még néha rám?
Fehéren hull a hó le, ősz fejemre
Fehér hó hull a fekete éjszakán

Úgy élek mint a harcos. Megsebezve!
Ki győzött és elbukott száz csatán
Néked írok kedves, hívón és esengve
Kopogj a dértől vakult ház ablakán

A fényed körül repdesek keringve
Mint a pille, lángtól perzselve
Fényed nélkül már semmi sem vagyok

Tudod mily nagy a szívem keserve
Már jól tudod te minden szenvedésem
Egy nap majd a halálom is megtudod!

Kiskőrös, 1997. február 2

miattad lángolok égve,
szeretlek keservesen,
lángbetűkkel írom rá
a márciusi égre

Úgy szeress,
ahogy én szeretlek
a szerelemtől félve
mint hű fiát az anya
Úgy szeress,
remegve és féltve

Úgy szeress,
ahogy áldott eső
szereti
a szomjazó földet
Úgy szeress,
ahogy gyenge rügy,
szereti az erdőben
megbújó, magányos
megfeketült tölgyet
Így szeress Te engem

Kiskőrös, 1996. március 1

Szerelmem Alföld

Ragyog a messzeség felett
a júliusi ég fénylő azúrja,
zöld hitét egy vén jegenye
a nyári napnak odanyújtja

A vén jegenyét jól ismerem,
a réten átfutó dűlőutat,
ismerősöm a rozzant tanya
mit vérrel fest az alkonyat

Ismerem virágát és bokrát
a szélben ringó búzamezőt
Anyám és húgom nyughelyét
a ciprussal őrzött temetőt

E tájon született Petőfi,
itt más nem dalolt szebben,
míg suta szóval Őt idézem
a toll megremeg kezemben

Fekszem a mindenség alatt,
szelíden betakar a csend
a jegenyefán levél se rezdül
a magasban gólya pár kereng

A csendet halk neszezéssel
zümmögő bogárraj töri meg,
hol az ég a földdel összeér
ott csalóka délibáb remeg

A Hazám ez a végtelen táj
e földből nőtt bölcsőm fája,
koporsóm is e fából lesz,
szerelmem, Alföld, hitem tája

Kiskőrös, 1998. július 14

Változat egy népdalra

Kerek ez az erdő
de már nem sokáig,
bitang urak jöttek,
kivágják egy szálig

Kiskőrös, 1996. január 2

Szakácsköltő

Nem tisztelem a nagyokat
De nem is szeretem a hagymát
A radai essen az írásba
Hát nem kifelejtettem a pörköltből
a vereshagymát

A szó hatalma
György Katalin verseit olvasva

Ma egy új Bibliát olvasok
miben „csak” versek vannak
a Bibliai igénél igézőbbek,
tisztábbak, fájón igazabbak

A szó halványfényű mécses
és mégis mindent beragyogó
a szó hatalmas, lehet halálos
a hatalmas szó, itt örömadó

Rám hullnak e Bibliából rám
a lelkembe az igaz szavak,
ahogy a hegyi tavakba is a
virágok, csendben lehullanak…

Ma egy új Bibliát olvasok,
miben a Bibliai igék mások
a lélek mélyéről fel – feltörő
halk szavú, fehéren fényesedő
emberléptékű, igaz vallomások

Kiskőrös, 1996. április 13

Alföld hitem tája

Alföld! – végtelenbe nyúló tája
Hazám és hitem pici darabkája
Ismerem mind a bokrát és virágát
A mezőkön kanyargó dűlőutat
A vert falú, rozzant öreg tanyát
Mit vérrel fest az őszi alkonyat
A föld aranyát a ringó búzamezőt
Anyám végső nyughelyét a temetőt
Itt minden ismerősen rám köszön
Apám lépteit a kopott küszöbön
Mind – mind ismerem a lábnyomokat
Mik a naptól fakult szikesen,
kikerülték a smaragdzöld gyíkokat
Itt nőtt fel a ház vén gerendája
Bölcsőm és koporsóm nyárfája
Alföld! Béka vartyog és zöld zsálya
Maradék hitem végső darabkája!

Ha szól a hívás
/ismeretlen barátaimnak /

Felnyögnek a fák a kertben
roppantják az őszi szelek
ha a holdtalan éjszakában
szólít majd a végső hívás
szótlan, csendben elmegyek

Emberként éltem, ha hagyták
hitem, erőm rég elveszett
nekem már nincs mit bánnom
Nem érdekel ki tart számon
És ki az aki elfeledett

Rangom nem volt soha semmi
sorsom miatt nem ölt bánat
ha titkon a könnyem hullott?
Megsirattam balsors – tépte
bitangoktól dúlt hazámat

Szól a hívás kinn az éjben
felém jönnek a holt árnyak
az újszülöttnél pucérabban
a csontomig levetkőzve
indulok az éjszakának

Kiskőrös, 1999. február 10

Testamentum

Egyetlen voltál
aki nem bántott,
itt kérlek
te temess el
ha hív, szólít
a végső idő
a téli este
Mond el te
énhelyettem
tévedés volt,
hogy megszülettem,
tévedés volt,
hogy ember lettem
Nem acsarkodó, vad
kegyetlen farkas
a zord hegyekben
Te mond el
énhelyettem
hogy szerelmem
végső ágyát
asszony – szívedben
megvetettem

Kiskőrös, 1996. december 6

Tél jön…

Még ontja melegét a Nap
útja megrövidül az égen,
ködöt lehel az őszi éj
a fákra dér ül fehéren

Lengeti sarlóját a Hold
sugarain hintáz a csend
a halni készülő falevél
sóhaja száll a föld felett

Az égi végtelen járdán
gördül az idő szekere,
fogy az út, ki veszi észre,
egyszer mind elmegyünk vele

Zord ég tekint le a tájra
tél jön s a rót alkonyat
bevérzi a rét zöld ingét
délre húz a vadlúdcsapat

Kiskőrös, 1997. szeptember 18

Szeptemberi elégia
ismeretlen barátaimnak

Árva a szék az asztal
hol valamikor Anyám ült,
rám tört az őszi este
araszolnak gondolataim
a múlt időt méregetve
A tovatűnő úton jaj,
a lábam nyoma sem látszik
a szeptemberi szél az
mi Anyám hangján danázik,
mily gyorsan fut az év,
halódva véget ér a nyár,
lassan véget ér az életem
az őszi köddel tovaszáll
A sírok közt az éjben
fehér virágok suttognak,
valamit az égre üzennek
a szomorú csillagoknak
a lépteim is lassúbbak,
szívem is egyre nehezül,
azon a besüppedt síron
hol én is nyugszom majd

Szeptemberi levél

Lassan vége lesz a nyárnak
zöld hitüket levetik a fák
síró szél jajong a kertben
felhő mögé bújt a holdvilág

Faggatom, kérdem a csendem
hallgat a csend, nem felel
ez talán az utolsó éjjel
mit megérek és menni kell

Száll az idő és fogy az év
és elfogy az út a lábam alól,
gonosz idő, te zord bakó
már ásod a síromat valahol

Még itt vagyok és még élek
és virrad az őszi hajnal
a fényben tavaszi ígéret
így vígasztalnak a hajdani fények

Anyám, húgom árnya feketül

Fekete virágok Anyám sírjára

feketén virágzik a fehér magnólia fekete ága, fehér könnyeket hullat Anyám sírjára
Fekete köveknek a szél belekap
a fekete hajába fekete köveknek
gyönge könnyei fehéren hullanak
Anyám sírjára
Fekete kereszten, feketék az álmok,
halott szívemben kinyíltak
a fehér virágok
Fekete a sír is, azon fekete tábla,
fekete alapon, csont fehér betűkkel
jelölve
Anyám kegyetlen halála
Fehér magnóliának
hófehér az ága
fehér ágának
fekete virága
mint az emlékezés
feketén
zokog a lelkem
az áprilisi éjszakába…

Kiskőrös, 1997. április 13

Halottak napja I.
Ráhelnek, Rebekának

A sírok felett őrt állnak a fák
vigyázzák az üveghangú csendet
sír az ég, hullnak a könnyek
az élőket halk bánat járja át

Millió lángot lobbant az ünnep
halottainkért égnek a gyertyák
imáikat mind az égre felsuttogják

A lent nyugvók útjukat bejárták
csontjaikat a csendnek kitárták
a mélyben a végtelen idő pereg

Fogy az élet, elfogynak a gyertyák
az éj a sírokra teríti szárnyát
az időtlenségben

Anyám, Húgom szendereg

Kiskőrös. 1999. november 1

Halottak a napja II
Húgomnak, unokahúgomnak

Ködöt sóhajt a november
a fák a földre borulnak
sírokon a gyertyalángok
gömbjei remegve lobognak

A kegyelet virágait
hoztuk. Könnyel öntözve
állunk a néma síroknál
halottainkat köszöntve

Nézek le a süppedt sírra
felsír lelkemben a bánat
sír az ég is, velem zokog
Siratom halott Anyámat

Fehér virág van a síron
POR lett ANYÁM az ÉLET
Húgom a Mama alszik itt
A mélyben is sír teérted

Szél zúg át a sír felett
vádolnak a lobogó lángok

Kérdés

Homlokom börtönébe bezárva
én - mindenség – egem
a gúnyos papír felett
tétován, remegve kószál
megvénült kezem
Lomha vén madár lett
már a fürge gondolat
mi tegnap még a magasban
fecskeszárnyon szállt
belőle mára jaj
semmi sem maradt!
És a létezés az is
- akár az ólom -
egyre súlyosabb
Isten, ki a magasban vagy
Te jól tudod
megállítanám az időt
mi tőlem távolodva
el – és tovaszalad
gyilkos IDŐ!

Búcsúzásul

Neked mit mondhatok?
elszáradt, kopár fa,
téli mezőn,
tüzed nincs, tűz nélkül megfagyok!

Fényévnyi távolság
a két élet között,
szívembe,
zord teled, majdnem beköltözött!

Takart, halott csend,
fénytelen szádon,
sirat dalom,
nem kell, örömtelen világod!

Nem kell már soha sem,
tőled nem kell semmi,
botló lábbal,
rögös utamon, nem lehet menni!

Hazug volt a remény,
megöl hazug álmod,
hazug szívben,
nem gyúlnak, égig érő lángok!

A verébhez
László István úrnak

Barátom ne kívánd
szárnyát a sasnak,
ki bátran száll fel
a jeges magasnak
Gyönge szárnnyal.
te balga
a magasba vágynál?
Vakmerőbben repülnél
a bátor sas madárnál?
Honod sem lelnéd ott
a zord hegyek között,
hisz’ a bölcs sors
a földhöz kötözött
Tudd a két madárnak
a lét mérte szárnyát
ostobán ne kívánd te
a sas madár kietlen
magányos világát
Biztos otthont ad
neked az eperfa ága
az irdatlan magasság
- nem a szürke veréb -
a mindenség urának
a sasnak a hazája

Kiskőrös, 1997. április 12

A szamár aki a hegyre ment
sík – vidéki Platón-nak

Egy nem éppen bölcs szamár
ki a síksághoz volt szokva
meglátva a fenséges hegyet
szamármód a fejébe vette,
ha lába törik, ina szakad
ő bizony felmegy a hegyre,
szamárneje bíztatta egyre
a gondolatot, tett követte

Ez a szamár, szamár módon,
bár fizikuma rozoga volt,
nem gondolt a rögös útra
szamárhoz illően beszélt,
felmegyek a hegyre futva
és elindult a magas hegyre

Ment, törte a fejét egyre
a síkon kis szamár vagyok,
ha felérek a hegy tetejére,
örök dicsőséget szerzek
szamár nemzetem fejére,

izzadt és remegett a lába,
míg mászott felfelé a kába

Minőség – A költő bánata

Nincs pénzem a kiadásra
ennek okán soha sem
jelent meg verses kötetem
pedig nem sokáig élek
ezt abból tudom,
hogy a földre köptem
és láttam, véres a köpetem

Nemzedékek – Az ősök emléke

Az öregapám öregember
a nagyapám se fiatal
no nem sorolom tovább
róluk zeng ez a dal

Ujjong a lelkem

Ujjong a lelkem, míg sírom versem
a kérdés az csupán, kész lesz e versike
ma délután…?

Hős szamarunk így beszélt

ha legyőzöm a nagy hegyet,
jutalmam lesz, örök hála,
ott a csúcson elmondhatom
a hőstett, nem volt hiába

Kimerülve felért a csúcsra
melle dagadt a büszkeségről
és lenézett a megtett útra.
a hegynél is nagyobb vagyok,
minden szamár között a legnagyobb
Iázott hangosan a völgybe le
a négy világtáj felé ordítva
a szamártettől megittasulva

Odafenn kimerülve leült
fejét búsan lehorgasztotta,
mert szamarunknak eszébe jutott
a hiábavaló küzdelemről
szamárnején és utódain kívül
sajnos senki más nem tudott

Megérted mondandóját e versnek
a tükörbe nézel, ott leled meg

Kiskőrös, 1999 és 1999 közöt

Emlékmű Dándori Tezsőnek

no mit akar és mit takar
a kifacsart kesze – kusza
link – linkóczi RONGY SZAVAKKAL?
okádék – savakkal maratott igékkel
penészmarta – rozsdamarta igealakkal
kesze – kusza
értelmetlen értelmetlenségével
nyolc kilométeres
és hetven tonnás, ronda – romlás
dög – rovásírás rossz szavakkal
no, mit takar?
MA MIT TAKAR A SEMMITMONDÁS
rossz – rontás – bomlás
link – linkóci holtan született bedöglött
AGYÁBA!
BEKÖLTÖZÖTT – KIKÖLTÖZÖTT?
szóförmedvény – tezsőke – printyőke
hamvábahült, ott hamubasült
TORZANMEGSZÜLT link – linkóci
agyba – ágybakészült
A KÉRDÉS, CSAK EZ:
e m b e r EZ vagy vadkender
M Á K O N Y E M B E R ? ? ?
képlékeny - ákom - bákom
BEDÖGLÖTTEN IS ELADHATÓ
link – linkóci, SZAR VILÁGOD?
itt álljon ez a szarság, emlékeztetőül
linkóci – link dándorinak
örökkön – örökös szemfedőül

VAGY JOBBAN TETTSZIK HÁT
ÁLLJON EMLÉKÜL

Kiskőrös, 1996. április 20

opali.2011