Vámos János

Az alkotás számomra, az önkifejezés legfőbb formája. Mikor a szavak már kevésnek bizonyulnak, akkor a kép beszél helyettem. Fontosnak tartom, hogy a kép ne csak láttasson, de éreztessen is. A munkafolyamatot egy szentimentális utazáshoz tudnám hasonlítani, ami állomásokra tagolódik. Minden egyes állomáson „leszállok” és külsősként látom a képet, majd újra felszállok, majd elindul a „vonat”. Az utazás valamiféle euforikus állapot, ami nem teljesen tudatos. Legfőbb témáim közé tartoznak a számomra érthetetlen nézetek, tulajdonságok, társadalmi normák. Az utóbbi időben az érzelmek emberi testre való kivetülései is különös módon foglalkoztatnak. Az alkotás előtt nagy hangsúlyt fektetek az elmélkedésre, egy-egy „kérdés” átgondolására, megmagyarázására és eközben a fejemben megszületik a kép amit később papírra, illetve vászonra viszek. Fontosnak tartom az önmegismerést is, hiszen, hogy is ismerhetnénk meg a világot, ha még magunkkal sem vagyunk tisztában? Leggyakrabban éjszakánként alkotok, mikor a világ megpihen, akkor érzem igazán, hogy eljön az én időm és valami újat, valami mást tudok létrehozni. Koraeste indulok a műtermembe és általában hajnalban érek haza, minden egyes ilyen hazaút alkalmával egy különös érzés fog el. Ilyenkor érzem, hogy értelme van a létemnek, valamit hozzátettem a világhoz.

Úgy vélem a művészet az igazi érték, de sok embertől távol áll. Miért, miként csúszott olyan hátra a listán? Úgy érzem e nélkül nem lenne élet sem, hiszen mindenben megtalálható, mindenkihez közel áll és mégis olyan távol. Számomra e nélkül a világ csak egy ingerszegény, steril kórterem lenne…

Kiút

50 x70

vászon, olaj

Menekülés

50x40

vászon festékszóró

Skizofrénia

3x 25x30

vászon, festékszóró

Hiány

70x50

vászon, olaj